![]() |
![]() |
![]() |
2010. március 12. (péntek) 20:00
Kelet-Nyugat, Magna Cum Laude, Belga lemezbemutató koncert, Barabás Lőrinc Eklektric, DJ NINth
A tizedik Backpackers', az immáron hagyományosnak tekinthető tavaszi zeneáradat március közepén lesz a Gödör Klubban. Idén, a jubileum alkalmából tovább duzzasztották a szervezők a tavasz amúgy is legnagyobb budapesti könnyűzenei fesztiválját; természetesen most is szeretnék kellemesebbé tenni a külföldi és belföldi fiatalok, turisták, a „hátizsákosok” itt tartózkodását, ezért a budapesti ifjúsági szálláshelyek igazolt szállóvendégei 5 Ft-os, jelképes árú jeggyel látogathatják a koncerteket. A könnyűzenei programok nagyszínpadon zajlanak Európa egyik legkorszerűbb hang-és fénytechnikájával mindhárom napon.
A fesztivál felvonultatja hazánk legismertebb, közkedvelt zenekarait, ráadásul a Korai Öröm és a Belga itt tartja lemezbemutató koncertjét.
Az első napon, március 12-én, pénteken a fesztivált a Kelet-Nyugat indítja, dühös-romantikus dalokkal, meglepően fiatalos kiállással, néhol akusztikus, olykor torzított gitárokkal.
Utánuk az elmúlt évek egyik nagy felfedezettje, a Magna Cum Laude mutatja meg, milyen is, amikor a gyulai fiúk a legjobb formájukat hozzák. Utolsó albumaik rendre szép számban fogytak, és nem volt olyan fesztivál, ahova ne hívták volna őket. A tíz éves zenekar idén a tíz éves fesztivál vendége, és a tombolás várhatóan most sem marad el.
A rockosabb futamok után a Belga veszi át a stafétát egy bolondos lemezbemutatóval, ahol elsőként vásárolható meg az új album, önköltségi, 400 forintos áron. A "Politikus" címet viselő korong az elmúlt időszak megzenésített közéleti mondásait tartalmazza, de természetesen elhangzanak majd a jól ismert régebbi slágerek is.
The dance must go on, a Belga után a színpadon Barabás Lőrinc, zenekarával, az Eklektic-kel. A jazzes-reagge-hip-hop muzsikát játszó fiatal tehetségek hamar belopták magukat a magyar zenerajongók szívébe. Koncertjeiknek nem csak itthon, de Párizsban, Londonban is nagy sikere volt. Decemberben megjelent új lemezükről is hallhatunk dalokat, de nem marad el az improvizálós örömzenélés sem.
A koncertek után DJ NINth táncoltat át a másnapba.